Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia
Az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia hivatalos honlapja
Nyitólap Plébániánk és kápolnáink Programjaink Közösségünk István atya gondolatai Hitéletünk Hirdetéseink
Ferenc atya gondolatai
Ferenc atya gondolatai templomunk 302. hirdetéséhez 2020. július 05-én Még néhány hét és befejezem Óbuda-Hegyvidéki szolgálatomat. Nagy kegyelem ez a 6 év – látván mások küzdelmét, nehézségét, harcát és szenvedését. Most, hogy esperesi kerületünkben kézzel fogható jele van ennek, jogos a kérdés: mit tanít nekünk, mit tanít nekem ez a 6 év? „Jézust szeretni mily öröm”. Ez a „Szent vagy Uram” ének látszólag olyan egyszerű, csak énekelni kell, és az ember érzi örömét, békéjét. Pedig, ha megkérdezzük Testvéreinket, mindenki azt válaszolja: Jézust szeretni nagy küzdelem - és nagy öröm. Ezt az örömet éreztem akkor, amikor nagy küzdelmek árán - mivel nem értettem hozzá - elkészült a kert. Egy tujasort kellett hozzá gyökerestől kiszedni. Így, hat éven át úgy-ahogy megőrizve, segítséget kérve, füvet nyírva, növényeket ritkítva haladtunk: úgy éreztem magam, mint az a család, ahol növendék kicsiny cserjéket (gyerekek) nyesve a nagyobbakkal (kamaszokkal) harcolva mindenkiért (egymásért) meg kell küzdeni, - rájövünk arra, hogy élni, dolgozni és Jézust szeretni „mily nagy öröm”. Ennek a hat évnek üzenete az is, hogy a szenvedés vele jár az élettel. Csak beteg testvéreimnek írom, az egészségesek ezt „nem érhetik meg”: milyen jó, ha valamiért nagyon megszenvedünk, annak van értéke. Betegségeim, kórházi küzdelmeim mindazt eredményezték, hogy úgy tudjak ránézni szenvedő testvéreinkre, mintha magamat látnám a kórházi ágyon. Azt hiszem, minden életnek nagyon nagy értéke a szenvedés. A fizikai és a lelki szenvedés. Ezért jelentett nagy örömet, hogy havonta egyszer - 72 alkalommal e hat év alatt - meglátogathattam az „elsőpéntekes” betegeket, és az Újvár utcai otthonban havonta találkozhattam idős testvéreimmel. A kórház és az elfekvő: lelkigyakorlat. Ha nincs időnk egyhetes lelkigyakorlatra elvonulni: elég, ha meglátogatunk egy idős rokont, ismerőst, vagy csak „idegent”. A kudarc? Igen, az is „beletartozik” ebbe a hat évbe, életembe, életünkbe. Amikor megtapasztaltam, hogy saját rokonának temetésére nem megy el egyik legértékesebb testvérünk; amikor vérrel-verítékeztem azért, hogy egy nagyböjti lelkinapra, inkább délutánra (Magyarország egyik legismertebb színészének tanúságtételére) „összehívjam” Testvéreimet, de nem sikerült - hatalmas kudarcként éltem meg. Az első kudarctól kezdve, amikor első szentmisémet mondtam templomunkban, mennyi „foghíjas” hétköznapi szentmisét éltem meg. Tudom, a gyereknevelésben is van kudarc, nincs receptje annak, hogyan lehet ezt „kivédeni”. A családi életben is jelen van a kudarc – melyik Testvérem nem panaszkodhatna erről. És mégis: nagyon szeret az Úristen, hogy 6 éven át, betegségben és egészségben, kudarcok és örömök között is velem volt! Köszönet Neki!