Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia
Az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia hivatalos honlapja
Nyitólap Plébániánk és kápolnáink Programjaink Közösségünk Ferenc atya gondolatai Hitéletünk Hirdetéseink
Ferenc atya gondolatai
Ferenc atya gondolatai templomunk 301. hirdetéséhez 2020. június 28-án 6 év alatt 301 alkalommal tudtam megszólítani levelemmel Óbuda-hegyvidék híveit. Így is kerestem a kapcsolatot lelkiség „ügyében”. Istennek hála: sikerült megtalálni egy „kulcsot” szívükhöz, érzéseikhez, hitükhöz, szeretetükhöz. És ez a kulcs: a gyerekek voltak. Amikor idejöttem 2014-ben, egy Mária Rádiós család megnézte új „állomáshelyemet”. A szentbeszédben egy amerikai családról szóltam, akik világkörüli utat nyervén, nem hagyták otthon néhány hónapos kisgyereküket, hanem magukkal vitték. Helyet kértek, – én befogadtam őket. Egyik esti beszélgetéskor, amikor a kicsi egyre nyűgösebb lett, egy nagy, zöld takarót tettek le a padlóra. A gyerek látva „hálóhelyét” – csak ennyi adatott neki hónapokon keresztül –, „lefeküdt” és békésen elaludt a zöld „szőnyegen”. Erről beszéltem, és ennek eredménye lett, hogy a következő héten egy nagy, zöld szőnyeggel állított be a Mária Rádiós család a templomba. Aztán a szeretet fantáziája egyre növekedett. Kicsiny házat tervezett nekünk Mátrai Ferenc asztalos, elkértük Feldhoffer Magdolna testvér szép Szűzanya szobrát, és lassan otthonossá, Mária-házává vált a kis „hajlék”, a zöld szőnyeg fölé emelt templomi „játszótér”. És azóta is, ma is így van. Először csak magánszorgalomból díszítettük, amíg egyik kisgyermekes anyuka, akinek nagyszerű érzéke van a szép és kreatív dolgok iránt, magára vállalta a házikó díszítését. Adventben és Karácsonykor, Nagyböjtben és Húsvétkor, Pünkösdkor és a Mária-ünnepeken szép, ízléses díszítés várja a gyerekeket, hogy míg szüleik részt vesznek a szentmisén, ők „a Szűzanya házában” időzzenek, játsszanak, figyeljenek. Talán még meg is botránkoztak egyesek, míg az egyik komoly apuka, kicsinyeivel együtt ”be nem költözködött” a házba: ott ült gyermekei között, és míg a picik nézelődtek és játszottak, ő természetesen a szentmisét figyelte. Itt a mi templomunkban nem mindig könnyű a gyerekekkel foglalkozni, hiszen a közelünkben a szalézi szerzeteseknek - hivatásuknak megfelelően - az ifjúságpasztoráció a kiemelt feladatuk. Vagyis ezért nehéz nálunk összegyűjteni, közösséggé formálni az óvodáskorúakat, az iskolásokat, ifjakat. Nekem, nekünk elsősorban a kicsik maradtak, - és a Szűzanya háza, amely körül egyre több gyerek, szülő és nagyszülő ül bent a padban, és miközben a gyerekek játszanak, ők részt vesznek a szentmisén. Ezen a vasárnapon, amikor templomunkban katolikus Egyházunk javára gyűjtünk, boldogan nézzük az önfeledten játszó gyerekeket, megköszönve Istennek, hogy óbudai ittlétem 6 éve alatt olyan sok örömet szerzett Mindnyájunknak Mária-háza! Sokáig éljen, hiszen óbudai „különlegesség”. Érdemes volt róla beszélni!