Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia
Az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia hivatalos honlapja
Nyitólap Plébániánk és kápolnáink Programjaink Közösségünk Ferenc atya gondolatai Hitéletünk Hirdetéseink
Ferenc atya gondolatai
Ferenc atya gondolatai az évközi 6. vasárnapon, 2020. február 16-án Tempora mutantur et nos mutamur in illis. Változnak az idők és benne mi is változunk. Utcai jelenetnek voltam tanúja a múlt nyáron: egy földön fekvő kisgyerek azt kiabálta anyjának: „Én fagylaltot akarok enni!” Elnéztem a fiatalasszonyt, elnéztem a harcias gyereket  - az asszony nem mert hozzányúlni a gyerekéhez, hogy felemelje, a gyerek már jól „beoltva jogaiba”, nem volt hajlandó anyjának szót fogadni. A szülő valahová készült, a gyerek, mivel anyja akadályozta „jogaiban” - üvöltött.  Hogy fog ez egyszer megváltozni? Nem tudom. Mi a törvény alapja?  Nem a szavakra, nem a szabályokra, hanem Istenre kell elsősorban „igent” mondani. Családi ünnepre hívtak. Hosszú évtizedek házassága,  én pedig a vendég és az áldást adó atya, a „titkukon” gondolkodtam. A beszélgetés egy idő után a „titkukról” szólt. Ami összekapcsolta őket egész életükben: az Istennek mondott igen! „Soha nem mondtam ellent neked, mert akkor Istennek mondtam volna ellent.”  Mire valók a törvények? Arra, hogy Istennek mondjunk „igent”.  Ehhez a szívembe kell írni Isten parancsait. A régi, ószövetségi embernek „szeme előtt állt Isten törvénye”, mindig „szeme előtt tartotta”.  Az ószövetségi pap homlokán - amikor liturgikus ruhába öltözött - kicsiny dobozka volt, benne Isten „szentséges neve”. Ezt hordozta az ünnepeken, figyelmeztetve népét, hogy lássák rajta, és tudják: minden emberi parancs gyökere Istenben van elültetve! Másoknak is el kell mondani, amit Isten akar! Öreg atyák között került szóba papi hivatásunk. Mit tettünk? Hogyan tudtuk teljesíteni Isten akaratát? Egyikünk, a legértékesebb, a majdnem 90 éves atya ezt mondta: „Én egész életemben nem tettem mást, mint elmondtam másoknak: „milyen jó az Isten”! Nem értettük eleinte, ezért megkérdeztük: - És mit értél el vele? - Csak annyit, hogy elmondhattam, hogy milyen jó az Isten! Visszatérve a bevezető történetre: Apám jutott eszembe. Annak idején még sokkal egyszerűbb volt minden: ha egy gyerek nem fogadott szót, egy „atyai” bíztatással rendbe lehetett hozni. De nem azért, hogy bántsa a fiát, leányát, hanem azért, hogy formálja a kisgyereket vagy a nagyot, a felnőttet, és azon keresztül a társadalmat. Hogy a parancsokon át Isten a miénk legyen – és mi az Istené legyünk. Nem szabályok megtartása a kereszténység, sokkal több ennél: Isten végtelenül szeret engem és az én feladatom: hogy visszaszeressem az Istent!