Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia
Az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia hivatalos honlapja
Nyitólap Plébániánk és kápolnáink Programjaink Közösségünk Ferenc atya gondolatai Hitéletünk Hirdetéseink
Ferenc atya gondolatai
Ferenc atya gondolatai Medjugorjében, 2019 szeptemberében Csak néhány napot töltöttünk a Szűzanya közelében, de úgy érzem, Tőle, az Édesanyától nagyon sokat kaptunk. Nekem a keddi nap volt nagy érték. Bizonyára mindenkinek más és más maradt emlékezetes. Velünk, óbudaiakkal utazott harminckilenc újpesti, józsefvárosi, kőbányai zarándok is. Hogy kezdődött? Azon a keddi napon nem tudtam felmenni a Podbrdora, arra a dombra, ahol Mária 1981. június 25-én megjelent 6 tizenéves fiatalnak. A lekoptatott kövek, a mezítláb útnak induló fiatalok és felnőttek között nekem már „nem ment”, nem tudtam minden kőbe belekapaszkodni, és úgy haladni. Így visszamentem az első állomáshoz, és a hasonló gonddal küzdő testvéreimmel együtt imádkoztam. És amit láttam: fiatalokat, felnőtteket, olyanokat, akik mezítláb indultak neki a köves talajnak. Művégtaggal közlekedő fiatalokat; európaiakat és japánokat, öregeket és ifjakat. A međjugorjei zarándoklat nem a sikeresek, a sokpénzű gazdagok, nem a magukat sokra tartó büszkék világa. Međjugorje azok találkozóhelye, ahol mindenki odaülhet Jézus édesanyja, Mária mellé, és elmondhatja mindazt, amit kér, ami fáj, ami öröm számára, - ahogy egy édesanyának elmond mindent a gyermek. Ez a gyermeki szeretet, öröm és békesség ült ki mindenkinek az arcára. Csoda? Igen, volt és mindig lesz ott csoda. Magam is tanúja voltam, láttam, tapasztaltam. A „kis keresztút” nem a Krizsevác  magas hegyén található, hanem a templom mögött. Egy gyönyörű kertben keresztutat jártunk. Több mint egy órán át idéztük a Szűzanya üzenetét, egy horvát ferences gondolatait, aztán fáradtan leültünk egy, a feltámadás „pillanatát” bemutató bronzszobor előtt. A földön még látható a halott Jézus alakjának másolata, de az Úr már áll! Magasba emelve kezét emelkedik az égbe. És mit hagy nekünk, zarándokoknak a földön? Egy olasz csoportra lettem figyelmes. Szinte egymást taposva(?) sorba álltak a feltámadt Jézus szobránál, és aki tehette, kicsiny papírzsebkendővel törölte a bronz szobron végigcsorduló nedvességet. Azt mondják, hogy évek óta „könnyezik” a feltámadt test. Miért? Talán azért, hogy nekünk könnyebb legyen a kereszt, a halál, és hogy megtanítson bennünket az Úr, hogy a feltámadás, az örök élet felé vezető utunk is lehet nehéz, fárasztó, fájdalmas. Nagyon boldogok voltunk: mert találkozunk Máriával, és Međjugorjében tanultunk tőle. Érdemes elzarándokolni búcsújáróhelyeinkre!