Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia
Az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia hivatalos honlapja
Nyitólap Plébániánk és kápolnáink Programjaink Közösségünk Ferenc atya gondolatai Hitéletünk Hirdetéseink
Ferenc atya gondolatai
Ferenc atya gondolatai a fatimai Szűzanya szobrának köszöntése után 2019. szeptember 01-én Szinte le sem merem írni  - hiszen hatalmas élményt jelent egy püspöki szentmise, egy közösségi találkozó, vagy más ünnepség, - de úgy érzem, a pénteki Fatimai ünnepünk szinte mindezeket felülmúlta. (Bocsánat érte a püspök atyáknak, a közösségeknek és az ünnepségek szervezőinek!) Nem gondoltam eleinte, hogy a szervezők levele, programbeosztása mennyire fontos. Hiszen 5 órán át tartott a Szűzanya köszöntése, minden részletre figyelni kellett. És kivételesen minden pontot sikerült teljesíteni! Valóban - bocsánat a szóért - „kerek” volt az egész. (Mindenki megkaphatta, amiért idejött.) A híveink voltak együtt, és néhányan más plébániákról is! Olyan egyszerű volt, de mégis olyan szép! Feldhoffer Magdi testvér rokonságának ingyenes adománya: a 150 szál hófehér rózsa! Egyforma volt mindegyik, és „láttam”, ott mosolyogtak a Szűzanya körül. (Nem is beszélve arról, hogy a szertartás végén, miután behoztuk Máriát a templomba, ebből egy-egy szál rózsát adott ajándékba mindenkinek.) Ebben a hirtelen jött ünnepi bevonulásban, kis körmenetben nekem az is tetszett, hogy amikor megkértem Eperjes Károlyt, hogy ő legyen az egyik, aki viszi a szobrot, azt válaszolta: „Jaj, de boldog vagyok”. De hadd térjek vissza az ünnepségre. Hadd osszam meg Önökkel a saját érzéseimet! Bevallom, én mindig félek a szentek ábrázolásától. Sokszor olyan giccses, primitív a kép, a szobor. Ez a Szűzanya azonban minden részletében élt: szép volt és ízléses. Nem csak a kezére rátett rózsafüzér és skapuláré, hanem a korona is, ami igazán ékessége volt. A filmvetítés, az ünnepi bevonulás, a szentmise, a tanítás, az előadás (inkább tanúságtétel volt), a művész hiteles tanúságtétele, gondolatai, a közös rózsafüzér-imádság, és végül az előre nem tervezett körmenet, különlegesen szép volt. És milyen személyes gondolatok éltek bennem a többórás ünnepség alatt? A szentbeszédben elmondtam fájdalmaimat is, ahogy a gyerek is elmondja bánatát édesanyjának. De nyilván nemcsak panaszkodtam, hanem az örömömet is megfogalmaztam, - nemcsak képviselőtestületünk elnökének: Török Ivánnak, aki ”megszerezte” a lehetőséget, hogy itt ünnepeljünk. A jó nővéreket örömmel töltötte el (ami egyeseket még mindig zavar) a Szűzanya háza. Ránevettek a házra, és a sok játékra. Ők még ilyenek. Igen, én is elmondtam Jézus édesanyjának, hogy nagyon boldog vagyok itt, hogy a sok kudarc és ellenkezés dacára együtt tudok dolgozni azokkal, akik elfogadják szolgálatomat. A „panasz” és a köszönet után kértem is a fatimai Szűzanyát. Azért imádkoztam hozzá, hogy -  míg az iskolások, a fiatalok a szaléziak köré gyűlnek, - nekünk hadd maradjon az a sok gyerek, akik szüleikkel egyre nagyobb számban hozzánk járnak. A MÉCS közösségért, a Házas Hétvégéért és azokért imádkoztam, akik még nem mernek közelebb jönni hozzánk, de egyszer majd úgy fognak tenni, mint annyian tettek a szertartás alatt: felkeltek a padból, kimentek a szoborhoz és imádkoztak. Máriát kértem, segítse „felállni”, közelebb jönni a kisgyermekes családokat is plébániatemplomunkban!