Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia
Az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia hivatalos honlapja
Nyitólap Plébániánk és kápolnáink Programjaink Közösségünk Ferenc atya gondolatai Hitéletünk Hirdetéseink
Ferenc atya gondolatai
Ferenc atya gondolatai az évközi 15. vasárnapon, 2019. július 14-én Lukács 10.25-37 Az irgalmas szamaritánus története. Jézus egy embert állít az emberek elé, hogy példáján keresztül ellenőrizzük viselkedésünket, jobban figyeljünk erkölcsi ítéleteinkre. Néhány gondolat az evangéliumhoz. Jerikó 350 méterrel mélyebben fekszik a tenger szintje alatt. Jeruzsálem 740 méterrel a tenger szintje felett van. A különbség 1000 méter! Ilyen a mi életünk is. Időnként nagyon „lent” vagyunk életünkben, ítéleteinkben, tetteinkben. Ha valaki ezt megérzi – máris közelebb van a felebaráti szeretethez. Az út: sziklás, magányos, kb. 27 km-es út – szakadékos területen át vezet. Nyilván nagy lehetőség volt a rablótámadásokra. Egy ember megy le Jeruzsálemből. „Feltöltve” Isten kegyelmével, szeretetével. Kicsoda lehetett? Nem tudjuk. Bizonyára hithű izraelita. Csak annyit tudunk: ember. Ez elég a szeretethez. Csak embernek kellene lenni nekünk is, ha szeretni akarunk! Biztosan benne él a Jeruzsálemben tanultak élménye. Az a sok kegyelem, amit ott kapott, talán egy rabbi tanításán, „lelkigyakorlatán” keresztül. Nyári lelkigyakorlatozóknak üzenjük: legyen látható az, amit a lelkigyakorlat ”hegyén” megtapasztaltunk. Mert ha csak magunknak „gyűjtünk” az lyukas zsák, fel nem használt kegyelem. Elveszett érték! A rablók talán partizánok voltak, fanatikus „zelóták”, akik a vidék barlangjaiban és rejtekhelyein bujkáltak, és rablásból éltek. Zelóták: nem alapvetően rossz emberek, hiszen azért tele vannak „zélusszal”: lelkesedéssel, reménységgel. Honfitársaiktól nem vettek el többet, mint amennyire szükségük volt, nem akarták megölni. Ha igazi rablók lettek volna, nem „teketóriáztak” volna az elfogott és kifosztott emberrel. Az áldozat nyomorúságos állapotban van: mezítelen, sebzett, elhagyott, foltos. Nyilván védekezett, amikor kirabolták. Az értékeit akarták, és ő, a megtámadott az értékeit védte. A mezítelenség az Ószövetség legnagyobb szégyene volt: Ádám és Éva mezítelenségén kezdve, folytatva Noé részeg mezítelenségén át – egészen Jézus mezítelenségéig. Jézus is áldozat volt! Örök áldozat! Ebbe a képbe lép be egy pap (és levita). Jerikó papi város volt. A papok és (leviták), miután elvégezték szolgálatukat a jeruzsálemi templomban, hazamentek. Az elbeszélés mondja: „amikor meglátta, elment mellette, az út másik oldalára”. Hogy miért ment tovább a pap és a levita, mégpedig az út másik oldalára, arról nem esik szó. Talán mert a félholtat halottnak tartották, és nem akartak hozzáérni, mivel a holttest vallásilag tisztátalanná tette az érintőt. Talán féltek, hogy maguk is a rablók kezébe kerülnek. Vagy talán nem akarták, hogy útjukon ez fenntartsa őket. Mindenesetre saját „javuk” gondolata erősebb volt a nyomorult iránti könyörületnél, ha ugyan egyáltalán megérintette őket a látvány. Mint pap és levita Isten szolgái voltak, olyan emberek, akiknek feladata az istenszeretet megtestesítése. De hol az embertárs szeretete? A vallás és a könyörület (szeretet) különvált. Mi a folytatás? Testvéreimre bízom: legyen ez a vasárnapi néhány sor csak bevezetés ahhoz, hogy magunk folytassuk az utat, vagy álljunk meg? Mit tettünk volna mi? Legyen ez a néhány sor csak kezdet – a folytatás magunk legyünk.