Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia
Az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia hivatalos honlapja
Nyitólap Plébániánk és kápolnáink Programjaink Közösségünk Ferenc atya gondolatai Hitéletünk Hirdetéseink
Ferenc atya gondolatai
Ferenc atya gondolatai a Szent Vér hónapja elé 2019. június 30-án Az ószövetség vallásos életében az egyik nehéz probléma a vér kérdése volt. Nemcsak emberi helyzete miatt: hiszen az emberi szervezetből leghamarabb a vér bomlik fel, hanem azok a vallási előírások is éltek, és élnek ma is, amelyek meghatározták nemcsak egy közösség, hanem az egész ószövetségi népnek az életét. Ha valaki megbotránkozik ezen, gondoljon csak arra, hogy milyen nagy probléma iszlám-hitűeknek Európában úgy élni, hogy nem tudnak olyan húst enni, ami az iszlám fennállásának 1700 éve alatt törvény volt számukra. Az újszövetségi szentírásban az Apostoli Zsinat (Kr.u. 45-ben) már rendelkezik a vér fogyasztásának tilalmáról, utalva a vértanúkra, akiknek vérét Isten hetedíziglen számon kéri. Krisztus Urunk véres áldozata az egész Újszövetség legfontosabb ténye. Krisztus vére – „üdvösségünk váltságdíja”. E mögött ott áll a keresztény felismerés, hogy Krisztus drága vére szerezte meg nekünk a bűnbocsánatot. Isten irántunk kiengesztelődött, de nem azért, mert mi olyan jók voltunk, mert „megtértünk”, hanem azért, mert Krisztus kiengesztelődött irántunk. Krisztus szent vére: az engesztelés jele.  Ez tisztít meg a holt cselekedetektől, megszentel, és Jézus Krisztus vérével való meghintés állandóan tisztára mos bennünket minden bűntől. Így Krisztus szent Vére által válunk igazzá. Ezért olyan nagy kincs egy-egy szent Vér ereklye. Tudjuk, a Kárpát medencében néhány helyen őriznek egy-egy cseppet Jézus véréből. Mátyás királyunk Szent Vér ereklyét ajándékozott a garamszentbenedeki bencés atyáknak, belőle egy cseppnyi nemrég került Bátára, és horvátországi, valamit romániai kegyhelyre. Ezért hatalmas kincs Doberdó úti kápolnánk, ahol ugyan nincs Szent Vér ereklye, de a Szent Vér kápolna több mint 200 éves történelme lehetőség arra, hogy nem száz kilométereket zarándokolva, hanem plébániánk területén lévő kicsiny kápolnában emlékezhetünk Jézus drága vérére. Mintegy vízforrás, amely valóságában is ott van kápolnánk oltára alatt, - amit olyan jó lenne újra magunkhoz venni, lelkünket erősíteni, táplálni! Visszatérve az „elméletre”: Krisztus vérében való részesedésünk, Krisztus vérének ivása a szentmisén (ezt a hagyományt követjük a Szent Vér kápolnában minden elsőpénteken) kifejezi azt a kapcsolatot, amelybe a keresztény ember kerül a szentáldozásban, az Eucharisztia vételekor: az Isten és az ember között „vérrokonság” így valósul meg. Ha egyszer megértenénk: Isten „vérrokonai” vagyunk, egészen más lenne vallásosságunk!