Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia
Az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia hivatalos honlapja
Nyitólap Plébániánk és kápolnáink Programjaink Közösségünk Ferenc atya gondolatai Hitéletünk Hirdetéseink
Ferenc atya gondolatai
Ferenc atya gondolatai Virágvasárnapon, 2018. március 25-én Készülünk a Nagyhétre. Minden napnak megvan a maga üzente. Ez évben Márk evangéliumából, a legrövidebb evangéliumból olvassuk Jézus Urunk szenvedéstörténetét.  A legrövidebb, de talán - legalábbis számomra - a legplasztikusabb. Hányszor olvastam már Máté és János evangélistának elbeszélését! Márk szenvedéstörténete adja elő legjobban azt, ami bennem él: csodálom Krisztus bátorságát, Krisztus hűségét, helytállását a veszélyben, és azt, hogy nem lendült ellentámadásba azokban az órákban. Ezt a négy gondolatot foglalja össze Aquinói Szent Tamás, a 13. század és talán katolikus világunk legműveltebb hittudósa, amikor ezt írja: „A bátorság elsődleges tette, hogy hűségesen kitart és helytáll a veszélyben, nem pedig az, hogy ellentámadásba lendül.” Készülve a Nagyhétre vegyük sorra ezt a négy gondolatot. Krisztus bátorsága. Már az elmúlt napokban sokszor felcsattannak az evangéliumban az Úr ellenségei, a farizeusok és az írástudók, a zsidóság vezetői. Nyíltan megmondják: „Pusztulnia kell, mert magát Istennek tartja”. Jézus nem tiltakozik: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok!” Kimondva azt a kemény szót, amit zsidó soha nem mer kimondani: „ÉN VAGYOK”. Mózes hallotta ezt az Úrtól, ott az égő csipkebokornál, amikor rákérdezett Isten nevére: „Én vagyok, aki vagyok!” JAHWE, ahogy a zsidók a betűk alapján bár nem merik kimondani, de megmondják, hogy ki számukra az Isten. A keresztény ember nagyon sokszor gyáva, mert nem meri megvallani, hogy számára ki az Isten. És akkor csodálkozunk, hogy túlbeszélnek, eltaposnak minket?  Ezen a héten legyen bennünk Krisztus bátorsága – hitünk megvallásában. Krisztus hűsége. Nem tanítványai felé, nem az őt eláruló nép felé, nem nemzete felé, amelyik kivetette őt. Hanem az Atya felé, akivel egy, akinek Fia, aki egylényegű vele. „Ezt a hűséges szeretetet várja tőlünk az Isteni Szeretet”, ahogy imádkozzuk a keresztúton: Hűségesnek lenni Krisztushoz azt jelenti, hogy bár csábít a világ, el akar vinni - akár egy egyszerű, vasárnapi szentmiséről, mondván, majd megyek jövő vasárnap, - én akkor is hűséges vagyok hozzá. „Hová menjünk, Uram, az örökélet igéi Nálad vannak” - mondja ki Péter, és bár úgy tűnik, összeomlik Krisztus küldetése, hiszen nincsenek követői, az Ő hűségét látva hűségesek maradnak a tanítványok is. Krisztus helytállása. Olyan egyszerűen mondja el Márk evangélista Jézus keresztre feszítését. „A katonák bevezették őt a helytartóság udvarára, és összehívták az egész csapatot. Bíborruhába öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére…”, és ki gondolná, hogy ennek a töviskoszorúnak egyik tüskéje súlyosan megsértette Jézus szemét, fél szemére megvakult, és ennek ellenére is vállalja a keresztet. Így fejeződik be ez a rész: „ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék”. Ez a helytállás. Nem az, hogy ha kell, ha van időm, ha a család is úgy akarja, megyek templomba, gyónok és áldozok… A keresztény ember olyan helytálló, mint Krisztus. Nem lendült ellentámadásba. Pedig megtehette volna. Máté evangéliumában olvassuk, Péternek mondja Jézus: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat. Mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el. Vagy azt gondolod, hogy Atyám nem bocsátana rendelkezésemre rögtön tizenkét ezred angyalnál is többet, ha kérném? De akkor hogyan teljesednék be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?” (Máté 26,53-54)